Hajóutak a Holland America Line fedélzetén,minden ami Holland America

A Holland America hajótársaságot 1873-ban alakult Holland-Amerikai tulajdontársak közreműködésével.  Kezdetben rakomány szállítására használták Európa és Amerika között, de 1895-től beindult a személyi szállítás is nyaralási céllal, és innentől kezdve az utaztatásra koncentráltak. A cég 1989-ben a Carnival Corporation leányvállalata lett. A Holland Amerika 15 hajóval rendelkezik, mely a 2012-es világpiaci részesedésből 3.7%-ot tudhat magáénak. A Holland America Line már több, mint 145 éves, mára a világ egyik legnagyobb óceánjárókat üzemeltető hajótársasága. Eddigi fennállása során 16 millió utas csatlakozott a járataira. Több mint 500 útvonalat kínál mind a hét kontinensen.  A Holland America Line az ún. „As You Wish Dining” („Ahogy Tetszik”) étkeztetési struktúrát alkalmazza. Ez azt jelenti, hogy Ön dönti el, mikor, hogyan és hol kíván étkezni. Az étkezések során gazdag és változatos ételválasztékkal találkozhat hajóinkon.

Miért  a  Holland America Line?

˙- az egyik legtágasabb és legkényelmesebb hajók a piacon

- a világ minden táját behajózó útvonalai vannak

- több mint 500 változatos útvonal

- több mint 100 ország érintésével

- díjnyertes kiszolgálás

- gazdag programok

- laza, változatos, változtatható étkeztetési szokások

- programokban gazdag fedélzeti lehetőségek

Kiknek ajánljuk?

·  Tapasztalt utazóknak / hajózóknak egyaránt

·  Pároknak, baráti társaságokank akik nem szeretik a zsúfolt nagy hajókakat, kicsi kabinokat

·  Egyedi útvonalak kedvelőinek

·  Kényelem és a kiemelt kiszolgálás kedvelőinek

·  Akik szeretnek világot látni  

Öltözködés  

A  társaság nem ír elő szigorú öltözködési etikettet. Az öltözködési ajánlásokat a napi hírlevél tartalmazza:

„casual” – hétköznapi viselet

„informal” – a hölgyeknek ruha, nadrág/szoknya és blúz vagy kosztüm, a férfiaknak öltöny vagy sportosan elegáns felsőruha és nadrág, nyakkendő javasolt

„formal” – elegáns öltözet (hölgyeknek koktélruha/ estélyi ruha, férfiaknak szmoking vagy sötét öltöny ) – a gálavacsorákra javasolt öltözet.

Napközben – akár a hajón tartózkodunk, akár kimegyünk a partra – kényelmes, laza viselet és lapos sarkú, kényelmes cipő ajánlott. Javasoljuk, hogy a parti kirándulásokon legyen Önnél szalmakalap. A múzeumok, mecsetek, templomok látogatása során tanácsos (sőt, sok esetben kötelező) a szolid, konzervatív öltözet. A hölgyek nadrágot vagy térd alá érő szoknyát viseljenek, a rövidnadrág nem megengedett, térd és váll nem lehet szabadon!

A hajó zárt termeiben (hall, éttermek, színháztermek stb.) központilag beállított és szabályozott a légkondicionálás és néha a zárt fedélzet is hűvösnek tűnhet,

ezért meleg évszakban is érdemes pulóvert csomagolni.

Borravaló

A hajószemélyzet azon tagjait, akiknek a szolgálatával elégedettek utasaink, borravalóval szokás jutalmazni. A borravaló összege kb. 12 USD naponként. Ez az összeg fedezi a kabin személyzet, illetve az éttermi felszolgálók munkájának díjazását. Az utasok fedélzeti folyószámláján a hajóút végén automatikusan megjelenik a borravaló összege.

A bárokban vagy az étteremben felszolgált italok és italbérletek után, valamint a szépségszalonban igénybe vett szolgáltatások után 15%-ot (service charge = felszolgálási díj) számítanak fel, és ez a vásárolt ital vagy szolgáltatás árával együtt

jelenik meg az Ön számláján.

Felszereltség és Szolgáltatások

Parti kirándulások

Fitnesz & szépségápolás

Napozás, napágyak a fedélzeten

Könyvtár, internet

Színház – nemzetközi showIműsorok

Kaszinó

Valutaváltás

Fotósarok

Ruhatisztítás

Gyógyszerek, orvosi ellátás

Speciális igények - A különleges igényeket már a foglaláskor jelezni kell a Holland America Line felé, hogy a hajótársaság időben ellenőrizze, teljesíteni tuja$e az adott kérést.

Desztinációk 

Karib-térség, Alaszka, Európa, Mexikó, Dél-Amerika, Panama-csatorna, Ausztrália, Új-Zéland, Ázsia, Amazonas, Antarktisz, Bermuda, Kanada és New England, Hawaii, Francia Polinézia, Transzatlanti útvonalak, Grand Voyages

Flotta

          . MS Ryndam

·  MS Amsterdam

·  MS Eurodam

·  MS Koningsdam

·  MS Maasdam

·  MS Nieuw Amsterdam

·  MS Noordam

·  MS Oosterdam

·  MS Prinsendam

·  MS Rotterdam

·  MS Veendam

·  MS Volendam

·  MS Westerdam

·  MS Zaandam

·  MS Zuiderdam

A Holland America Line hajótársaság flottája

 

ms Amsterdam

Építés éve: 2000, felújítás éve: 2005
Bruttó tömeg: 62.735 tonna
Fedélzetek száma: 10
Kabinok száma: 690, ezen belül 172 balkonos lakosztály
Befogadó képessége: 1.380 fő
Személyzet létszáma: 615 fő

 

ms Eurodam

Építés éve: 2008
Bruttó tömeg: 86.273 tonna
Fedélzetek száma: 11
Kabinok száma: 1.052, ezen belül 596 balkonos
Befogadó képessége: 2.104 fő
Személyzet létszáma: 929 fő

 

ms Maasdam

Építés éve: 1993, felújítás éve: 2006
Bruttó tömeg: 55.575 tonna
Fedélzetek száma: 10
Kabinok száma: 629, ezen belül 149 balkonos lakosztály
Befogadó képessége: 1.258 fő
Személyzet létszáma: 580 fő

 


ms Nieuw Amsterdam

Építés éve: 2010
Bruttó tömeg: 86.700 tonna
Fedélzetek száma: 11
Kabinok száma: 1.052, ezen belül 596 balkonos
Befogadó képessége: 2.106 fő
Személyzet létszáma: 929 fő

 

ms Noordam

Építés éve: 2006
Bruttó tömeg: 82.318 tonna
Fedélzetek száma: 11
Kabinok száma: 959, ezen belül 479 balkonos
Befogadó képessége: 1.924 fő
Személyzet létszáma: 800 fő

 

ms Oosterdam

Építés éve: 2003, felújítás éve: 2007
Bruttó tömeg: 82.305 tonna
Fedélzetek száma: 11
Kabinok száma: 958, ezen belül 477 balkonos
Befogadó képessége: 1.916 fő
Személyzet létszáma: 817 fő

 

ms Prinsendam

Építés éve: 1988, felújítás éve: 2010
Bruttó tömeg: 37.983 tonna
Fedélzetek száma: 9
Kabinok száma: 420, ezen belül 102 balkonos
Befogadó képessége: 835 fő
Személyzet létszáma: 470 fő

 

ms Rotterdam

Építés éve: 1997, felújítás éve: 2009
Bruttó tömeg: 61.849 tonna
Fedélzetek száma: 10
Kabinok száma: 658, ezen belül 160 balkonos lakosztály
Befogadó képessége: 1.404 fő
Személyzet létszáma: 600 fő

 

ms Ryndam

Építés éve: 1994, felújítás éve: 2004
Bruttó tömeg: 55.819 tonna
Fedélzetek száma: 10
Kabinok száma: 631, ezen belül 149 balkonos lakosztály
Befogadó képessége: 1.260 fő
Személyzet létszáma: 580 fő

 

ms Statendam

Építés éve: 1993, felújítás éve: 2007
Bruttó tömeg: 55.819 tonna
Fedélzetek száma: 10
Kabinok száma: 629, ezen belül 149 balkonos lakosztály
Befogadó képessége: 1.260 fő
Személyzet létszáma: 580 fő

 

ms Veendam

Építés éve: 1996, felújítás éve: 2009
Bruttó tömeg: 57.092 tonna
Fedélzetek száma: 10
Kabinok száma: 675, ezen belül 193 balkonos lakosztály
Befogadó képessége: 1.350 fő
Személyzet létszáma: 580 fő

 

 

ms Volendam

Építés éve: 1999, felújítás éve: 2009
Bruttó tömeg: 61.214 tonna
Fedélzetek száma: 10
Kabinok száma: 716, ezen belül 197 balkonos lakosztály
Befogadó képessége: 1.432 fő
Személyzet létszáma: 615 fő

 

ms Westerdam

Építés éve: 2004, felújítás éve: 2007
Bruttó tömeg: 82.348 tonna
Fedélzetek száma: 11
Kabinok száma: 958, ezen belül 477 balkonos
Befogadó képessége: 1.916 fő
Személyzet létszáma: 817 fő

 

ms Zaandam

Építés éve: 2000, felújítás éve: 2007
Bruttó tömeg: 61.396 tonna
Fedélzetek száma: 10
Kabinok száma: 716, ezen belül 383 balkonos
Befogadó képessége: 1.432 fő
Személyzet létszáma: 615 fő

 

ms Zuiderdam

 

Építés éve: 2002, felújítás éve: 2008
Bruttó tömeg: 82.305 tonna
Fedélzetek száma: 11
Kabinok száma: 958, ezen belül 162 balkonos
Befogadó képessége: 1.916 fő
Személyzet létszáma: 817 fő