Solemar Travel Utazási Iroda

Hajóutak - Life Boat Drill- Biztonsági evakuációs gyakolat fontossága nem mese

„Life Boat Drill”

Indulás előtt azaz az első kihajózás előtt minden hajós utasnak részt kell vennie az evakuációs gyakorlaton, vagyis a Life Boat Drill-on.

Hogy miért fontos?

Mert itt mutatja meg a személyzet, hogy hova kell menni ha esetlegesen valamilyen nagy probléma esetén a kapitány úgy döntene, hogy a biztonság érdekében kiüríti a hajót.

Itt mutatják meg, hogy melyik fedélzeti szintre ( Deck-re) kell menniük illetve melyik Muster Station helyen kell gyülekezni valamint melyik mentő csónakhoz tartoznának.

A gyakoralat tervezett ideje megtalálható a fedélzeti újságunkban, vagy figyeljük a hangszórókat, a gyakorlatot kezdetét a vészjelzés elhangzását követően, 7 rövid jelzés és egy hosszú hajókürt jelzi.

Ekkor bárhol is vagyunk, vissza kell mennünk a kabinba és felvenni a mentőmellényünket és elindulni a kijelölt menekülési helyre, mely a mentőcsónakok szintjén van. A pontos menekülési útvonalat megnézheti a kabinajtó belső részén, de a személyzet eligazítja, ha esetleg eltévedne. Azokról az utasokról, aki nem vettek részt a gyakorlaton jelentés készül valamint később pót gyakorlatra lesznek felszólítva, vagy oktató anyagot kapnak vagy egy nyomtatott tájékoztatót ( hajótársaságtól függ)

 

Hajós tragédiák tanúságai :

Titanic: megfelelő számú és befogadóképességű mentőcsónaknak kell lennie minden utas és személyzet részére. A történet mindenki ismeri, hogy sajnos a hajón nem volt elég mentőcsónak

Costa Concordia: Az első kihajózás előtt kell mindenképpen megtartani az evakuációs gyakorlatot, és szigorúan ellenőrizni kell, hogy ki vett részt és ki nem.

Régebben nem volt előírás, csupán az, hogy az első vagy a második napon kell megtartani,pont ez volt az egyik nagy baj a Costa Concordia esetében, hogy másnapra volt az evakuációs gyakorlat tervezve.

 

Minden hajóra és ahjótársaságra előírás mostmár, hogy a gyakorlatot indulás előtt el kell végezni!

 

FONTOS vészjelzések

Hajó kiürítése, elhagyása: hét rövid majd egy hosszú hangjel a hajókürtből, melyet kiegészít azonos hangjelzés a hangszórókból

Tűz a fedélzeten: két hosszú hangjel a hajókürtből és hangszórókból egyszerre

Ember a vízben: egy hosszú hangjel a hajókürtből és hangszórókból egyszerre

A fedélzeti biztonságot a folyamatosan szolgálatot teljesítő biztonsági őrök ellenőrzik. Szigorú szabályok vannak személyzet helyes viselkedésével kapcsolatban. Amennyiben az utasok felelőtlenül illetve ön és mások biztonságát veszélyeztetik akár a hajóról is leszállítják a következő kikötőben.

A fedélzetre semmiféle élelmiszer felvitele tilos, ez az intézkedés szintén az utasok egészségügyi biztonságát próbálja garantálni, elkerülve, hogy idegen kórokozók felkerüljenek a fedélzetre.

A Közegészségügyi Hivatalok bármely kikötőben ellenőrizhetik a hajókat ezért a tisztaságra kiemelt figyelmet fordítanak a fedélzet minden egyes pontján.

A honlapon szereplő helyesírási hibákért, aktualitását vesztett árakért, akciókért, illetve az árkalkulációs program esetleges hibáiért, valamint a képekben, leírásokban fellelhető hibákért, eltérésekért a felelősséget nem vállaljuk. Kizárólag a munkatársaink által visszaigazolt árak, adatok, leírások, képek és egyéb más információ tekinthetőek véglegesnek. Weboldalunk használata közben megadott, azonosításra alkalmas, személyes adatok begyűjtése és feldolgozása megfelel az érvényes adatvédelmi előírásoknak.
Amennyiben áraink Euróban vannak feltüntetve (partnerirodáinktól kapott formában), az eurós árak forintban történő befizetése esetén az adott partneriroda bankjának napi deviza eladási árfolyamát vesszük alapul.

még töltünk